„Úgy tűnik, tényleg kell egy kijózanító háború a térségben” – ismét sokkol Magyar Péter tanácsadója
Raskó György agrárszakember az osztrák és német történések kapcsán emlegetett apokaliptikus történéseket.
Az eutanáziáról nálunk még vita sincs. Pedig a halál kérdésére válaszolni kell.
„Az Európában és az USA-ban engedélyezett eutanáziák törvényileg szabályozott eljárások, szigorú orvosi javallatokhoz kötöttek és többszörösen ellenőrzött tevékenységek. Tulajdonképpen miről is van itt szó? Arról, hogy gyógyíthatatlan, halálközeli állapotba jutott, sok szenvedést okozó betegségben sínylődő felnőtteknek – de van, ahol gyerekek számára is –, lehetővé teszik, hogy ismételt kérésükre orvos olyan halált okozó szerekhez juttassa őket, melyekkel a betegek saját szándékuktól indíttatva, saját kezűleg, öngyilkosságot hajthatnak végre. Ezt Magyarországon nem engedélyezik a törvények; az öngyilkosságban, vagy a haldokló életének megrövidítésében közreműködő orvost vagy laikust sokévi börtönbüntetéssel fenyegetik. Nálunk az 1997. évi eü. törvény azt engedélyezte, hogy a betegek saját kezdeményezésükkel elutasíthassanak lehetséges gyógyító, vagy életfenntartó célú orvosi beavatkozásokat. Ennek időszerűségét bizonyította, hogy ezzel a kéréssel az Eutanázia kérdőívet kitöltő orvosok 57,3 % már találkozott. Ezt az eljárást mi és sokan mások is, a volt alkotmánybírósági elnökkel egyetértésben, a passzív eutanázia egyik módjának tartjuk.
A szabályozásnak hazánkban számtalan nehézséggel kell szembenéznie. Első baj az, hogy a haldoklók ellátásában elégtelenül működik az egészségügyi ellátó rendszer. Az ezt segíteni hivatott hospice-ellátás fejlesztése igen lassan halad. Nem lehet, hogy az eutanázia, mint alternatív elintézési mód helyettesítse az egészségügyi ellátást! Mindenképpen többfokozatú engedélyező és ellenőrző rendszer kialakítása szükséges. Akadálya a kérdés biztonságos rendezésének a jelenlegi hálapénz rendszer is. Igen nehéz a szabályozást úgy kialakítani, hogy az ne válhasson az öngyilkosjelöltek és pszichopaták terepévé. Az orvosok számára nem szabad elvégzendő feladatként előírni, az csak önkéntes alapon működhet. Meg kell határozni, ki és hogyan jogosult segíteni, akár gyógyszerfelírással, akár személyes részvétellel. Pontosítani kell a végrehajtás személyi körét és helyét, hisz az erre vállalkozó intézményeknek és személyeknek igen könnyen rossz híre kerekedhet. Ezeket a nehézségeket más országokban is megoldották, igaz, hogy sok éves munkával és sok-sok vita után. Nekünk ma már rendelkezésünkre állnak az ő tapasztalataik. Vitatkoznunk kellene erről a társadalom széles nyilvánossága előtt, akár évekig.”